2013. augusztus 1., csütörtök

Dear Journalists! (merthogy kitaláltam, hogy szólítsuk így az olvasóinkat)
Mint ígértük, itt a Prológus, hosszú várakozás után. Egyszerűen nem tudjuk Nektek eléggé megköszönni a kommenteket: fruu és Nadia Elson, hálásak vagyunk, hogy vettétek a fáradságot, és írtatok. Love ya!
És nagyon köszönjük a 3 követőt Bloggeren, valamint a 4 követőt Bloglovin-on! Eszméletlenek vagytok! <3
A Prológus még nem szemszögből íródott, csupán egy elbeszélés, bevezető, ezt együtt írtuk. 
Az első részt pedig én hozom, Honor szemszögéből, tehát a másodikat majd Eleanor írja.
Reméljük, elnyeri tetszéseteket ez a rövid kis Prológus, és írtok nekünk (ha időtök és kedvetek engedi)!

További szép hetet, legyen az utolsó nyári hónapotok minél boldogabb! 
Love you all,
Sophie Palmer

______________________________


Prologue

2013. október 2. szerda

„Készüljetek énekes-pacsirta Directioner-ek! Most itt a lehetőség, hogy felvehessetek egy közös dalt kedvenceitekkel!

Nem, nincs április elseje. Igen, jól olvastad. A One Direction tegnap jelentette be, hogy versenyt hirdet, melyre e széles világon  bárki jelentkezhet – csupán legyen egy jó dala. A kész anyagot videón küldjétek el a címre, melyet a banda hivatalos honlapján találtok, és már regisztráltatok is. Kezdődhet a megmérettetés!  
A döntőbe – melyet november 2-án tartanak Londonban – tíz dal jut tovább, ekkor élőben kell elénekelni nótáitokat – a banda tagjai előtt! A nyertes pedig lemezszerződést kap a Syco kiadónál, valamint egy közös dalt a One Direction-nel.
Megéri jelentkezni, ugye?
Nincs más teendőtök, mint hogy elküldjétek a videókat október 15-ig.
Sok sikert!”

- Te. Jó. Ég. – dadogta szaggatottan Savannah, és kiejtette kezéből az újságot, amint olvasta a cikket. Úgy érezte, Isten meghallgatta kéréseit, hisz erre a lehetőségre vágyott, mióta megszületett.
Énekelni – ez volt a mindene. És egy ilyen verseny feldobta a kedélyeit. Különösen, mivel tudta, mekkora nyilvánosságot kap majd a produkció, lévén, a világ leghíresebb bandája rendezte.
- Mi az? – nézett fel szemüvege mögül füzetéből nővére, Honor, ki eddig annyira belemélyedt az irkálásba, mintha nem is érzékelte volna a körülötte történő eseményeket. A konyhába ücsörögtek az ebédlőasztalnál, s éppen a reggelijüket fogyasztották el. Savannah iskolába, Honor munkába készült. Szüleik még nem keltek fel: az apjuk filmproducer volt, így kötetlen munkaideje miatt délig is alhatott, édesanyjuk pedig szétszórt festőnő volt, önmaga osztotta be idejét.
Savannah nővére orra alá nyomta az újságcikket, mire a lány átfutotta szemével azt, és megvetően fújtatott.
- Na és? Egy béna reklámfogás megint. Felfoghatatlan, hogy a hírességek ilyenekre pazarolják a pénzt. – rázta a fejét rosszallóan.
- Ez gonosz volt. – grimaszolt tetetett sértettséggel húga, ki mindig tudta, hogyan oldja a feszültséget, és mosolyogtassa meg általában komor nővérét, aki azonban most nem mosolyodott el, inkább újra füzetébe mélyedt.
- Attól még igaz. – vont vállat Honor, fel sem nézett írás közben, majd kicsit később megkérdezte: - Jelentkezel?
- Nincs vesztenivalóm! – vont vállat Savannah boldog mosollyal.
Az apjuk belépett a konyhába, épp végszóra, homlokon csókolta mindkét lányát, és töltött magának kávét. Így kezdődtek a reggeljei, ezért valamelyik lánya mindig gondoskodott róla, hogy legyen frissen pörkölt kávé.
- Jó reggelt, lányok! Mik a terveitek mára? – érdeklődött a férfi derűs jókedvvel, míg a konyhapultnak dőlve iszogatta kávéját. Az időérzéke a pontatlannál is pocsékabb volt, így azt is elfelejtette, hogy hétköznap volt éppen, és fiatalabbik lányának iskolába kellett mennie.
- Én suliba megyek. – mondta Savannah egyértelműen. Tizedikes volt az egyik legjobb londoni magángimnáziumban, nagyon jó tanuló, és rengeteg barátja volt. Honor már leérettségizett, így ő egyetemre járt, Savannah pedig alig várta, hogy már ő is kikerülhessen a nagybetűs életbe.
- Elvigyelek? – kérdezte apja figyelmesen. Minden reggel felajánlotta, és minden reggel ugyanazt a választ kapta:
- Nem kell, szeretek metrózni. – a londoni metró forgalmas, nyüzsgő élettere volt Savannah kedvence a városban: szerette, hogy rengeteg különböző ember gyűlt össze, így úgy érezhette magát, mint egy olvasztótégelyben. Már önmagában a város is sokszínű volt, és ezt kihasználva mindkét lány örömmel járta az utcákat akár egész álló nap.
- És te, Honor? – a lány kérdőn pillantott fel; valószínűleg megint nem hallotta a kérdést. – Mit tervezel mára?
- Dolgozom, aztán Caleb-el találkozom. – felelte Honor, mire apja rosszallóan összevonta a szemöldökét: nem szerette, ha lánya egy bizonyos Caleb Price-t emlegetett. Honor nem sok embert engedett közel magához tizenhárom éves kora óta, és a fiúkkal még kétszer annyira elővigyázatos volt: valamiért Caleb mégis kivételt jelentett, de a lány édesapja nem tudta megkedvelni a srácot, kinek többször is volt már dolga a rendőrséggel, motorozott, verekedett, és még ki tudja miket művelt.
- Jesszus, már ennyi az idő? – ugrott fel hirtelen Savannah a falon függő régi, hatalmas órára pillantva. Pontosan kiszámolta, hogy metróval mennyi idő alatt ér az iskolába, s máris három perc késésben volt, ami a londoni földalatti pontossága miatt egy emberöltőnek tűnhet.
- Szia, Apa! Szia, Honor! – köszönt gyorsan a lány, miközben összeszedte holmiját, és magára ráncigálta dzsekijét, lévén, hogy október volt, és még ősznek is kimondottan hűvös. Savannah születése óta megszokta a kaliforniai meleget, s mikor – immár öt éve – Londonba települt a család, nehezére esett megszokni a kabát és esernyő használatát.
- Szia, szívem! – köszönt Mr. Bayliss, Honor is intett, majd Savannah becsapta maga mögött az ajtót.
Kezdődött egy új nap.

6 megjegyzés:

  1. Kedvenc Bloggerináim!
    Nagyon-nagyon de nagyon tetszett a prológus! Mint mindig most is eszméletlen lett, de már meg sem lepődtem :D
    Imádtam a lányok személyiségét és természetesen a körülményeket is! Izgalmas, és várom, hogy mi kerekedik majd ki belőle!
    És kedves tőletek amiért az elején megemlítettetek minket, természetes, hogy írtunk kommentet!
    Nagyon kíváncsi vagyok az első részre, kérlek hamar tegyétek majd fel mert már nagyon várom!
    Nadia xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága-drága Nadiánk!
      Örülünk, hogy ennyire tetszett, nem számítottunk a kommentedre ilyen hamar.
      A lányok személyisége majd később fog kibontakozni, a bemutatkozó részekben.
      Természetes, hogy megemlítünk, hiszen eszméletlenül hálásak vagyunk, hogy itt vagy, lelkesen írsz. Nem tudjuk, mivel érdemeltünk ki ilyen csodás olvasót, mint Te!
      Nemsokára érkezik a következő rész! :D
      Lots of Love,
      Sophie Palmer
      Eleanor Holmes

      Törlés
  2. Kedves Shopie és Eleanor!
    Szerintem is nagyon kedves gesztus volt tőletek, hogy az elején megemlítettetek minket. Részemről természetes, hogy reagálok egy-egy ilyen csodálatos bejegyzésre.
    Megérkezett az oly 'rég' várt prológus. Egyszerűen imádtam! Különösen tetszett a reggeli rohanás, amibe belecsöppentünk. A lányokkal kapcsolatos legfőbb információkról máris tudomást szereztünk. Sejtettem, hogy a történet elején szóba fog kerülni a banda. Amit talán a múltkor nem említettem, az az, hogy remek ötlet volt tőletek a verseny által beleszőni a fiúkat a történetbe. :) Nagyon felcsigáztatok már most, a legelején, így szörnyen várom a következő részt.. :)
    Ölel Titeket, ~fruu.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága fruu!
      Jaj, ne csináld: persze, hogy megemlítünk! Nekünk az a természetes, hogy megköszönjük a kommenteket, mert örülünk, hogy Ti nem szűkölködtök a kedves szavakkal. :D
      Igen, elég volt a lényegre rámutatni, később úgy is megismeritek majd a lányokat. Eleinte csak a cikket akartuk Prológusként, de Eleanor szerint az túl szűkszavú és rövid lett volna, s így utólag igaza is van. A verseny hát... Talán sablonos, mi még nem találkoztunk ilyennel, de ez nem jelent semmit. :D
      A következő részt én írom, Honor szemszögéből, csak egy kis bevezetés a lány mindennapjaiba. :D
      Örülünk, hogy elnyerte a tetszésedet, nagyon szépen köszönjük, hogy szántál ránk időt, és írtál. Hálásak vagyunk, hogy van egy ilyen olvasónk, mint Te! :D
      Love ya,
      Sophie Palmer
      Eleanor Holmes

      Törlés
  3. Drága barátaim!

    Ez a kis bevezető is fantasztikus volt, egyedi így rögtön megfogott. Gyönyörűen írtatok le mindent és tetszett hogy rögtön belecsöppenhettünk a lányok életébe. :) Olyan aranyosak, szeretnék minnél többet megtudni róluk! Kíváncsian várom a folytatásodat Soph!

    Puszi, Dodó

    VálaszTörlés
  4. folytasd imádom már meg szeretem.

    VálaszTörlés